De jó ébredni fehér falak közt
madárszóra
ahogy engem márma költött
a hajnalóra.
Nap néni oly szeliden mosolygott
az ablakra
éji viharnak könnyes emlékét
szárogatva.
De mint egy morcan kedélyes bátya
vastag hangja,
mordult be kintről az öregtemplom
morc harangja:
Egy kicsi méh meg beszorult valahogy
a szobába
s az egész szoba most zeng mint egy zsongó
zeneláda.
Szeretnék sirni: olyan szép minden!
Korholj, bátya:
mért veszett bangó figyelmem annyi
csunyaságra?!
Mosolyogj, néne! Csak egy kis méhe
szállt lelkembe
s ujra zeng lelkem - zsong, mintha örök
hangszer lenne.